Hírek

Hírek és sajtófigyelő az M60 / M6 autópályával kapcsolatban



E-útdíj - A Synergon részvétele érvényes

(MTI)

Érvényesnek nyilvánította a Synergon Nyrt. leányvállalata és kínai partnere által alkotott konzorcium részvételét az elektronikus útdíj tenderen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - közölte a Synergon szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A közlemény szerint az ÁAK által az úthasználattal arányos díjfizetési rendszer kiépítésére kiírt tender első fordulóján a Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata,  a Synergon Integrator Kft. és partnere, a kínai China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) pályázata valamennyi pályázati feltételnek megfelelt. A partnerek megkezdték a műszaki-gazdasági ajánlatuk kidolgozását a november 5-i határidőre.


Az ÁAK szombaton közölte, hogy négy induló tehet ajánlatot az elektronikus útdíjrendszer hazai kiépítésére.


Az ÁAK Zrt. szeptember második felében írt ki hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési (e-útdíj) rendszer hazai kiépítésére. Korábban összesen 36 cég jelezte részvételi szándékát, ennyien kérték el az ehhez szükséges kiegészítő iratokat. Közülük az október 10-i határidőig nyolcan nyújtották be jelentkezésüket. Az autópálya-kezelő ezek értékelését követően hét indulót szólított fel beadott dokumentációjának hiánypótlására, illetve további tájékoztatásra, egyikük jelentkezését pedig hiánypótlással nem orvosolható formai hiba miatt érvénytelennek nyilvánította.


Ezt követően a társaság ismét értékelte a jelentkezéseket, és közülük négyet minősített érvényesnek. Az ezeket benyújtó cégeket, illetve konzorciumokat pénteken az ÁAK ajánlattételre kérte fel, a határidő november 5.


Az ajánlattevőkkel lefolytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető, a nyertes ajánlattevővel való szerződéskötés pedig december első felében esedékes - közölte az autópálya-kezelő.
 

Sajtóértesülések szerint a Snergon-CITCC mellett a másik három érvényes pályázó a T-Systems Magyarország Zrt., a Getronics Magyarország Kft., valamint a Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Kft. párosa lehet.

Kategória:  | forrás: MTI  |  cimkék: e-útdíj