Hírek

Hírek és sajtófigyelő az M60 / M6 autópályával kapcsolatban



M6/M60: jöhet a folytatás

(bama.hu)

Az autópálya Pécs–Barcs közötti szakasza után a Bóly és Ivándárda közötti részre vonatkozóan is kiírták a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. A kormányhatározat értelmében 2018-ig az M6-osnak és az M60-asnak is el kell érnie a horvát határt.

A Baranyán átvezető, befejezetlensége miatt rengeteg kritikával illetett M6/M60-as autópálya meghosszabbítása továbbra is napirenden van. Olyannyira, hogy a Pécs–Barcs szakasz után már a Bóly és Ivándárda közötti huszonkét és fél kilométeres részre is kiírták a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A Közlekedési Koordinációs Központ felhívása szerint a leendő nyertesnek másfél éve lesz a dokumentumok elkészítésére.

Azok tehát ideális esetben 2015 végére kézben lehetnek. A megvalósíthatósági tanulmányok dokumentációja a beruházás előszobája, arra épülnek a kiviteli tervek, valamint az engedélyeztetési folyamatok is.

A vonatkozó kormányhatározat szerint a Bóly és Ivándárda, valamint Pécs–Szigetvár–Barcs között a horvát határig vezető részeket legkésőbb 2018-ig átadják. Ez elméletileg tartható, amennyiben 2016 elején valóban megkezdődhet az építkezés.

A tehermentesítő szakasz a pálya meghosszabbításának első része

A már épülő pécsi, kertvárosi elkerülő út az autópálya meghosszabbításának első üteme, mivel az 1,8 kilométeres szakasz tulajdonképpen a sztráda része lesz.

Az útszakasz az M60 autópályától egy kilométeren át 2x2 forgalmi sávon, majd a Kökényi út végénél, azaz az utolsó 800 méteren 2x1 forgalmi sávon épül ki. A Kökényi úton új körforgalmi csomópontot alakítanak ki. Forgalomterelésre várhatóan áprilistól a Kökényi úton kell majd számítaniuk az autósoknak.

A szakasz megépítése 3,3 milliárd forintba kerül, a költségek egészét uniós forrásokból fedezik. A beruházás az év végére készül el, vagyis akkortól csökkenhet a Kertváros forgalma, amin csak részben segített az, hogy kitiltották a kamionokat.

 

További részletek a Bama.hu cikkében: http://www.bama.hu/baranya/kozelet/m6m60-johet-a-folytatas-545342

Kategória:  | forrás: bama.hu  |  cimkék: m6 m60 továbbépítés